Nem egy egyszerű nátha vagy influenzaszerű megbetegedéssel állunk szemben!

Amerikai kutatók (Michigani Egyetem) több, mint 1250 koronavíruson átesett betegtől származó adatok felhasználásával közöltek egy tanulmányt, amely szerint a COVID-19 betegség nem csak az egészségre van tartós hatással.

Az adatok szerint a betegek 7%-a elhunyt a kórház elhagyásától számított két hónapon belül, míg akiket intenzív osztályon kezeltek, azoknak 10%-a halt meg. A betegek 15%-a ismét kórházba került. Ez azt jelenti, hogy a COVID-on átesett emberek csak közel két harmada inthetett teljesen búcsút a koronavírusnak. Egyharmaduk vagy meghalt vagy újra kórházba került. A vizsgálati adatok eredményei arra is rámutattak, hogy a túlélők körében ennek a betegségnek nem csak az egészségre van hatása, hanem mentális, pénzügyi és fizikai megpróbáltatások is megjelennek.

A betegek 39%-a nyilatkozta azt, hogy a betegség lefolyása után két hónappal még nem tudott visszatérni a megszokott életviteléhez. 12%-uk egyáltalán nem vagy a korábbival megegyező módon nem tudja ellátni magát. A megkérdezettek közel negyedének továbbra is légszomja van 1-2 lépcsőfok „megmászása” után is.

A COVID-on átesettek 40%-a nem tudott visszatérni a korábbi munkájához vagy az egészségi állapotuk miatt vagy azért, mert elvesztették állásukat. Akik pedig visszatértek dolgozni, 26%-uk részmunkaidőben tudták csak ellátni a munkájukat.

A megkérdezettek közel felét mentálisan is megviselték a COVID osztályon látottak és sokan mentális egészségügyi ellátást is igénybe vettek.

A betegek több, mint harmada (37%) nyilatkozott úgy, hogy pénzügyi hatásai is voltak a betegségnek. 10%-uk a megtakarításainak felét vagy egészét már felélte és további 7%-nak racionalizálnia kellett a kiadásait.

Ez a tanulmány is jól bizonyítja, hogy a koronavírussal történő megfertőződés következtében kialakuló COVID-19 betegség nem egy egyszerű nátha vagy influenzaszerű megbetegedés. Ez annál jóval több. Ezért érdemes arra törekedni, hogy a vakcina megérkezéséig ne kapjuk el a koronavírust és tegyünk meg mindent annak érdekében, hogy a fertőződés esélyét minimálisra csökkentsük. Ezt leginkább a higiéniás szabályos betartásával tudjuk elősegíteni úgy, mint maszkviselés, távolságtartás, rendszeres kézmosás és fertőtlenítés.

Forrás:

https://www.sciencedaily.com/releases/2020/11/201111180635.htm

Fotó: pixabay.com