Az elhízás kockázata is megnő!

Mindannyian hallottuk már, hogy a feldolgozott élelmiszerek, tehát készételek, gyorséttermi ételek egészségtelenek számunkra, és elhízást okoznak. Mindeddig azonban kevés olyan kísérlet volt, melynek során mindez bizonyításra került, mivel az étkezési szokások, és azok szervezetre való hatása között nehéz egyértelmű párhuzamot húzni.

Fotó: freepik.com

Az elmúlt héten a Cell Metabolism című folyóiratban jelent meg cikk az első olyan vizsgálatról, mely során egyértelműen következtetéseket sikerült levonni a feldolgozott élelmiszerek súlygyarapodásra, valamint kalóriabevitelre gyakorolt hatásával kapcsolatban.

A vizsgálatban 20 egészséges alany vett részt, közülük tízen feldolgozott ételeket, míg tízen egészséges, feldolgozatlan ételeket fogyasztottak két hétig, majd felcserélték a diétát a két csoport között. Minden résztvevő napi háromszori étkezést kapott, és rendelkezésükre álltak feldolgozott, valamint egészséges rágcsálnivalók is, melyekből a nap folyamán korlátlanul fogyaszthattak.

A két csoport által fogyasztott ételek kalóriatartalma, szénhidrát-, fehérje- és zsírtartalma is megegyezett. Mind a feldolgozott, mind az egészséges ételeket fogyasztó csoportot megkérdezték, ízletesnek találják-e az elfogyasztott ételeket, hogy így ki tudják zárni az ízbeli preferenciát az eredmény tekintetében.

A kísérlet végén a kutatók azt találták, hogy a feldolgozott ételt fogyasztó csoport átlagosan napi 508 kalóriával fogyasztott több ételt, valamint híztak is, míg az egészséges ételt fogyasztó csoport tagjai kevesebb kalóriát fogyasztottak, és fogytak.

Mi lehet ennek az oka?

Ennek az eredménynek a hátterében több magyarázat is felmerült. A feldolgozott élelmiszereket fogyasztó résztvevők gyorsabban ettek, ilyenkor pedig az emésztőrendszerünk nem tud lépést tartani a bevitt étel mennyiségével, és a teltségérzet hiányában könnyebben esünk a túlevés hibájába.

Másik lehetséges magyarázat, hogy az egészséges ételt fogyasztók étrendje átlagosan kissé több fehérjét tartalmazott, így elképzelhető, hogy a többlet étkezéssel a készételeket fogyasztó csoport a szervezet fehérjeigényét igyekezett pótolni.

A harmadik, és egyben utolsó lehetséges magyarázat az volt, hogy a feldolgozott élelmiszereket fogyasztók étrendjébe gyümölcsleveket is beépítettek, hogy a rostanyag tartalmat a másik csoport étrendjéhez képest kiegyenlítsék, így az elfogyasztott szilárd étel mennyiségének kompenzálására ehettek többet.

Bármelyik magyarázat is a valóság, az eredmények tükrében mindenképp elmondható, hogy a feldolgozott ételek, készételek fogyasztása mellett magasabb kalóriabevitelünk, valamint nagyobb eséllyel szedjük fel a kilókat, mint egészséges, feldolgozatlan ételek fogyasztása esetén.

Forrás: https://medicalxpress.com/news/2019-05-links-food-calorie-consumption.html