Kétszer is túlélte és felépült.

A Trónok harca sorozat szépsége Emilia Clarke (Daenerys Targaryen) nemrég nyilatkozott betegségéről: a stroke-ról és agyműtétjéről. A történetére az Instagram oldalán hívta fel a figyelmet. A New Yorker magazinban elmondta, hogy 2011-ben, agyi aneurizma rupturája volt, melynek következtében agyvérzést szenvedett el (egészen pontosan az agyi éraneurizma elszakadt és szubarachnoidalis vérzése alakult ki, mely a stroke egy életveszélyes típusa). Megműtötték, sikeresen felépült. 2013-ban azonban ismét életveszélyben volt, mivel egy kontroll vizsgálaton az agyának másik oldalán is aneurizmát fedeztek fel, mely már olyan nagy volt, hogy azonnal műteni kellett. Sajnos a műtét nem volt sikeres, egy időre megvakult, memória zavara alakult ki. A sikeres rehabilitációnak és persze akarat erejének köszönhetően mára már szinte teljesen felépült.

Daenerys Stroke

Fotó: Pixabay.com

A stroke világszerte jelentős egészségügyi probléma, Magyarországon a 3. vezető halálok, és a rokkantság egyik fő okozója. Országunkban évente kb. 40 ezer ember szenved el stroke-ot, és ezen betegek kb. ¼-ét sajnos nem sikerül megmenteni. A komoly szövődmények elkerülése végett fontos tehát ismernünk a stroke lehetséges tüneteit, és amennyiben másokon, vagy akár saját magunkon észleljük a tüneteket, késlekedés nélkül hívjunk segítséget.

A stroke-nak két formáját különböztetjük meg

Az ún. ischaemiás stroke hátterében az agy vérellátásáért felelős valamelyik eret vérrög (legalábbis az esetek nagy részében) zárja el, így az agy bizonyos részei nem jutnak oxigénhez és tápanyagokhoz, ennek következtében elhalnak az idegsejtek.

Másik típusa az ún. vérzéses stroke, amikor egy agyi ér a nagyon magas vérnyomás vagy az érfal gyengesége, aneurizmája miatt megreped, így vérzés alakul ki az agyban, pusztítva a környező idegsejteket.

A tünetek kialakulását követő 4,5 óra (időablak) a stroke (agyi infarktus) kimenetele szempontjából kritikus, mivel ekkor még az idegsejtek egy része megfelelő kezeléssel megmenthető. Ha tehát a beteg ezen időn belül kórházba kerül, és gyógyszerrel feloldják az agyi ér elzáródását okozó vérrögöt (szisztémás vérrögoldó kezelés=szisztémás trombolízis), az nem csak a beteg életét mentheti meg, de jelentősen javíthatja későbbi életminőségét is.

Bizonyos esetekben (ún. nagyér elzáródás esetén) ez a 4,5 órás időablak még pár órával kitolható. Ekkor a hazánkban is több helyen elérhető trombectomia beavatkozást végzik el a szakorvosok. Sikeres beavatkozás esetén akár 24 órán belüli tünetek is javulhatnak, megszűnhetnek, ezzel elkerülve a hosszú ideig fennálló maradványtüneteket: féloldali bénultságot vagy beszédzavart.

Mik lehetnek a stroke (agyi infarktus) tünetei?

A stroke által érintett agyterület funkciójától függően változatos tünetek alakulhatnak ki.

Az arc aszimmetria az egyik leggyakoribb tünet. Ilyenkor az arc egyik oldalán a szájzug lecsüng, mozgása elmarad a másik oldalihoz képest, egyik oldalon a szemét nem tudja becsukni a beteg, homlokráncoláskor csak az egyik oldalon mozognak az izmok.

Féloldali végtaggyengeség alakulhat ki: a beteg nem tud fogni egyik kezével, karját nem tudja megemelni, megbotlik járás közben, vagy akár el is esik, járásképtelenné válhat.

A féloldali érzészavar is gyakori tünet, ekkor a test egyik oldalán, vagy valamelyik végtagon zsibbadást, tűszúrás-szerű érzetet érez a beteg, vagy a tapintást, fájdalmat az ellenoldalihoz képest csökkent mértékben érzékeli.

Beszédzavar alakulhat ki, mely lehet a szavak formálásának zavara, vagy szótalálási nehézség, a beteg beszéde összefüggéstelenné válhat, értelmetlen szavakat kezd el motyogni. A betegek ilyenkor sokszor nincsenek tisztában azzal, hogy beszédük értehetetlen a külvilág számára.

Látászavar alakulhat ki, mely lehet kettős látás, ami általában a szemmozgató izmok féloldali bénulása miatt alakul ki. Kialakulhat a látótér egy részének elsötétülése, vagy akár féloldali látásvesztés is.

A hirtelen kialakuló tarkótáji fejfájás, szédülés, hányinger, hányás általában vérzéses stroke-ra utaló tünetek.

A testi tünetek mellett kialakulhat tájékozódási zavar, memória zavar, szélsőséges hangulatváltozás, és zavartság is, ezek hirtelen jelentkezésekor szintén gondolni kell stroke kialakulására.

Ha a fenti tüneteket észleli, kiemelten fontos tehát, hogy azonnal hívja a 112-t, pontosan mondja el az észlelt tüneteket és a tünetek kezdetének óra-perc pontosságú idejét a diszpécsernek, hogy a beteg lehető leghamarabb kórházba kerüljön, és megkapja a megfelelő ellátást. A gyors ellátásnak köszönhetően jelentős mértékben csökken a stroke utáni maradványtünetek kialakulása, így a gyors felismerés nem csak életet menthet, de a beteg későbbi életminőségét is jelentősen javíthatja.

Publikálta: Dr. Pukoli Dániel