Sokak számára az Újévi fogadalom évről évre ugyanúgy hangzik: az újévben lefogyok, egészségesebb leszek, jobban odafigyelek magamra, a legtöbb ilyen fogadalom azonban a nem megfelelő tervezés, vagy éppen a túlságosan megszorító és fenntarthatatlan diéták miatt rövid időn belül kudarcba fullad. Ez azonban nem azt jelenti, hogy feleslegesek lennének az ilyen jellegű elhatározások, éppen ellenkezőleg! Csak oda kell figyelnünk arra, hogy megvalósítható célokat tűzzünk ki magunknak az új esztendőre.

  1. Kevesebb ülés, több mozgás!

Az életmódunkból vagy munkánkból kifolyólag a legtöbben sokat ülünk, ez azonban hosszú távon számtalan egészségügyi problémát okozhat. Fogadjuk meg, hogy az újévben többet mozgunk: legyen az 15 perc séta munka előtt, vagy akár óránként 5 perc, amikor felállunk a székünkből egyet.

  1. Találjuk meg a nekünk megfelelő mozgásformát!

Az év elején rengetegen vesznek kondibérletet vagy kezdenek különböző fitness programokba, azonban az emberek jó része 1-2 hónap elteltével egyre kevesebbet jár le a terembe vagy edzésekre. Éppen ezért fontos, hogy megtaláljuk azt a mozgásformát, amit élvezettel tudunk végezni, legyen az akár futás, biciklizés, vagy csapatsport. Az sem mindegy, hogy a város másik felében lévő, de igen menő konditermet választjuk, vagy a lakóhelyhez közelebb lévő uszodát: fontos, hogy a mozgás minél inkább beilleszthető legyen a mindennapi életünkbe!

  1. Együnk több teljes értékű ételt, főzzünk inkább otthon!

Kerüljük a feldolgozott élelmiszereket, fogyasszunk több zöldséget, gyümölcsöt, magvakat, készítsük ételeinket nyers alapanyagokból! Válasszuk a fehér liszt helyett a teljes kiőrlésű liszteket, pékárukat! Tervezzük el napokra, akár egy hétre előre, hogy mit fogunk főzni, így a tudatos bevásárlást is elősegíthetjük; a házi készítésű ételekkel pedig tudatosabban vihetjük be a megfelelő tápanyagokat, mint a rendeléssel, készételek fogyasztásával.

  1. Vegyük vissza a káros ételek, italok fogyasztását!

Szerepeljen fogadalmaink között a hozzáadott cukrot tartalmazó ételek, cukros italok, üdítők kerülése, valamint az, hogy csökkentjük az újévben az alkoholfogyasztást.

  1. Hagyjunk időt a pihenésre!

A fogadalmak sokszor csak arról szólnak, mit tervezünk csinálni, milyen új mozgást, diétát, hobbit, utazást tervezünk az újévre, és arról megfeledkezünk, hogy az egészséges életmód egyik nagyon fontos alappillére a pihenés. Éppen ezért az idei évben fogadjuk meg, hogy elegendő időt szánunk a regenerálódásra, és odafigyelünk a megfelelő hosszúságú és minőségű alvásra is!

  1. Ne feledkezzünk meg a szűrővizsgálatokról!

Bár senki nem szeret orvoshoz járni, egészségünk megőrzése, a betegségek korai felismerése érdekében fontos az éves szűrővizsgálatokon való részvétel! Tájékozódjunk az életkorunk, egészségi állapotunk alapján ajánlott szűrővizsgálatokról, és mindenképpen vegyünk részt rajtuk!

Ahogy minden kezdet nehéz, életmódunk módosítása sem egyszerű, hosszú távon megtartani ezeket a változásokat pedig még nehezebb. Éppen ezért fontos, hogy ne hirtelen, drasztikus váltást tervezzünk, hanem apránként vezessük be életünkbe az új szokásokat, és ügyeljünk arra, hogy a megszokott életmódunkba minél könnyebben illeszkedő terveket fogalmazzunk meg, melyek egy idő után már a napi rutinunk részévé tudnak válni.

Fotó: pixabay.com