Ha időnk engedi, sokan szeretünk ledőlni egy kis délutáni alvásra – legyen ez fáradtság miatt, vagy csak a pár óra extra pihenés reményében. Legtöbbünkben fel sem merül az a lehetőség, hogy ezzel nem csak jót, de akár rosszat is tehetnénk a szervezetünknek. De mi is a valóság: egészséges-e a délutáni szundikálás?

Fotó: pixabay.com

Ha a szakirodalmat nézzük, eltérő eredményeket találhatunk arra nézve, vajon jót, vagy rosszat teszünk szervezetünknek a napközbeni alvással.

Egy 2019-ben a brit Heart nevű tudományos folyóiratban megjelent tanulmány több, mint 3500 ember sziesztázási szokásait tanulmányozta 5 éven keresztül. A vizsgálat eredményeként az derült ki, hogy akik hetente egy-két alkalommal szundítottak délutánonként, azok esetén 48%-kal csökkent a szív-és érrendszeri betegségek kialakulásának valószínűsége.

A brit eredményekkel ellentétben a Sleep nevű tudományos folyóiratban 2015-ben megjelent tanulmány eredményei alapján azok esetén, akik naponta legalább 1 órát sziesztáztak, közel kétszeresére emelkedett a szív-és érrendszeri történések száma azokhoz képest, akik nem aludtak nap közben.

A délutáni szieszta egészségre gyakorolt hatásaival kapcsolatban tehát a szakirodalomban nem találunk egyértelmű álláspontot. Nem mindegy azonban az sem, hogy miért is döntünk a délutáni szundítás mellett.

Ha csak néhanapján döntünk a délutáni szieszta mellett, hogy kissé kipihentebben tudjuk folytatni a napunkat, valószínűleg nem ártunk vele egészségünknek.

Abban az esetben azonban, ha megfelelő mennyiségű alvás ellenére is kifejezetten fáradékonynak érezzük magunkat, nap közben alig bírjuk nyitva tartani a szemünket, akár előfordul, hogy minden ok nélkül elszundítunk, és ez vezet a nap közbeni alváshoz, mindenképpen keressünk orvosi segítséget, mivel ezen állapotok hátterében sokszor egészségügyi probléma áll.

Sokan azonban – élen a diákokkal – az éjszakai, túl rövid alvást igyekeznek bepótolni napközben egy-két óra szundítással. Ez sem megfelelő megoldás hosszú távon, de jobb, mint ha nem pótolnánk az éjszakai alvást.

Az sem mindegy, hogy milyen hosszan alszunk nap közben. A szieszta ajánlott időtartama 15-45 perc között van, ez a szakértők szerint serkentő hatással lehet a memóriára és a gondolkodásra, azonban hosszútávú hatásai nem teljesen egyértelműek. Több óra hosszúságú alvás nap közben egyáltalán nem javasolt, mert akár teljesen felboríthatja alvásritmusunkat.

Míg tehát a délutáni szieszta hosszútávú egészségre gyakorolt hatásai egyelőre nem egészen egyértelműek, annyi biztos, hogy a nap közbeni szundikálás helyett egyértelműen a megfelelő mennyiségű éjszakai alvás javasolt: aludjunk legalább 7 órát éjszakánként, ha azonban ennek ellenére is fáradtnak érezzük magunkat nap közben, keressük fel háziorvosunkat!

Forrás: https://medicalxpress.com/news/2020-07-nap-aware-pros-cons.html