Kiderül az is, hogy mit tehetünk ellene!

A horkolás nem ritka jelenség, hazánkban minden harmadik ember szenved tőle és nem kizárólag a férfiakat érinti. Nappali fáradékonyságot, kimerültséget, súlyosabb esetben (ha légzéskimaradással jár), akár életveszélyes állapotot is okozhat. A horkolás igen kellemetlen és nemcsak az alvó személyt zavarja, hanem másoknak is gondot okoz. Olyannyira, hogy gyakran nem is a horkoló személy megy el önszántából orvoshoz (hiszen a horkoló személy sokszor nem is tudja, hogy horkol), hanem a környezete (leginkább a velünk egy ágyban alvó párunk) küldi el őt. No, nézzük meg, hogy mik lehetnek az okai a horkolásnak és, hogy mit lehet tenni ellene?!

Miért horkolunk?

Fotó: Freepik.com

Hogyan alakul ki a horkolás?

Alvás során a garatizmok elernyednek, ennek következtében a felső légutak részleges vagy akár teljes szűkülete alakul ki és a légzés során (a szűkült légutakon keresztül áramló levegő turbulenciája miatt) ezek az elernyedt izmok rezegnek, mely kellemetlen hangeffektussal jár.

A horkolás okai

Számtalan oka lehet a horkolásnak, köztük:

  • az alkohol fogyasztás,
  • a nyugtatók és altatók szedése,
  • testsúly és anatómiai elváltozások (orrsövényferdülés, orrpolip, megnagyobbodott mandulák),
  • hosszú munka utáni nagyfokú kimerültség (amikor szinte beesünk az ágyba),
  • orrmelléküreg-gyulladások, allergia,
  • elhízás, reflux betegség.
  • A horkolásra való hajlam öröklődhet, tehát ha mind a két szülő horkol, akkor nagy valószínűséggel a gyermekük is horkolni fog.

A horkolás diagnosztikája

Számos esetben a páciens kikérdezése és a különböző kérdőívek kitöltése már elegendő ahhoz, hogy felállítsuk a diagnózist. De előfordulhat, hogy alvásvizsgálat igénybevételére is szükség lehet.

A horkolás fajtái, veszélyei

Nem minden horkolás káros! Beszélhetünk úgymond jóindulatú horkolásról, amikor az alvó személy egészségére nézve nem jelent veszélyt a horkolás, ellenben a környezet számára igen zavaró lehet. Ekkor a horkolás halk, egyenletes és nem jár nappali fáradékonysággal, mert ilyenkor a felső légút csak enyhén szűkül be.

Fontos, hogy a horkoláshoz társul-e légzéskimaradás? A rosszindulatú horkolás esetén a garatizmok annyira elernyednek, hogy teljesen elzárják a légutakat és légzéskimaradás következik be. Ekkor már nemcsak a párunknak okozhat problémát a horkolás, hiszen ilyenkor a komoly betegségek előfordulásának kockázata is megnő (úgy, mint a szívinfarktus, agyi infarktus, agyvérzés), mely akár életet veszélyeztető is lehet. Ezt úgy vehetjük észre, hogy ilyenkor az alvó személynél hangos, fuldokló horkolást, horkantást láthatunk, hallhatunk. A horkoló személy erre legtöbbször felébred, hiszen a vér oxigénszintje lecsökken, ezt érzékeli az agy és felébreszti a pácienst.

Ha a légzéskimaradás több, mint 10 másodpercig tart, akkor beszélünk alvási apnoéról. A légzéskimaradás egy éjszaka alatt nagyon sokszor (akár 100x is) előfordulhat, tehát az érintett személy, az alvása során, akár 100x is felébredhet. Alvási apnoe esetén a horkoló személy gyakran nem is tudja, hogy az alvása során többször is légzéskimaradása volt. Csak annyit érez reggel, hogy nagyon fáradt, kimerült, olyan, mintha nem is aludt volna, napközben fáj a feje, koncentrációzavara van, esetleg magas vérnyomás is kialakulhat, a nap folyamán feszült, ideges lesz. Még az is előfordulhat sajnos, hogy vezetés közben vagy monoton munkavégzés alatt elbóbiskol. Ilyenkor feltétlenül ajánlott egy alvásvizsgálat elvégzése és mindenképpen küldjük el a delikvenst orvoshoz, mert nem csak az érintett személy élete van veszélyben, hanem a közúton közlekedőké is!

Horkolás kezelése

Többféle lehetőség is van a horkolás kezelésére. Az első és legfontosabb, hogy a légzéskimaradással járó horkolás esetén azonnal keressük fel háziorvosunkat, aki egy általános orvosi vizsgálat után fül-orr-gégészeti szakvizsgálatot fog javasolni, ahol egy alapos állapotfelmérés során meghatározzák a társbetegségeket és rizikófaktorokat, valamint a légzéskimaradás súlyosságát, hiszen ettől függ a terápia is. Miután a légzészavar súlyosságát és a horkolás okát meghatározták, csak ezt követően jöhetnek szóba a különböző megoldások, úgy, mint:

  • a horkolás gátló szájbetét
  • harapásemelő
  • műtéti megoldások vagy egyéb beavatkozások (pl. fogászati).

Fontos elmondani, hogy a horkolás kezelése egy nagyon komplex terápia és mindig egyénre kell szabni. Standard megoldás nem létezik. Amit mi magunk is megtehetünk, hogy jóindulatú horkolás esetén életmódot váltunk. Ha tudjuk, hogy az alkohol fogyasztása fokozza a horkolásunkat, akkor hagyjuk abba az éjszakai italozást. A nehéz, zsíros, fűszeres ételek fogyasztását is szintén kerüljük és ne együnk olyan ételeket, amely refluxot okozhat. Próbáljunk meg lefogyni, hiszen az elhízás is egy fontos rizikófaktora a horkolásnak. Váltsunk alvási pozíciót, hiszen sok embernél csak bizonyos testhelyzetekben alakul ki a horkolás.

Légzéskimaradással járó horkolás esetén érdemes felkeresni egy alvásspecialistát (szomnológust), aki egy alvásvizsgálat után megfelelő tanácsokkal, esetleg különböző terápiás eszközökkel (például CPAP készülék) látja majd el. Sikeres terápia esetén a nappali fáradékonyság, aluszékonyság, kimerültség, fejfájás és az egyéb alvási apnoe tünetek is megszűnhetnek, a szívinfarktus, stroke kockázata is csökkeni fog.

Jóindulatú horkolás esetén ha már semmi nem segít, akkor marad a külön hálószoba. Van, akiknél bevált!