Tavaly októberben azonosították először a koronavírus indiai mutációját, mely a B.1.617 kódot kapta. Az operatív törzs mai tájékoztatása szerint a vírusvariáns már hazánkban is megjelent, eddig két fertőzöttnél ki is mutatták. A szakértők úgy vélik, hogy ez a változat akár 50%-kal is fertőzőbb lehet, illetve gyorsabban terjed, mint a brit mutáns.
Előzetes indiai tapasztalatok szerint ez az új variáns az eddig jól ismert tünetektől eltérően gyakrabban okozhat:
- hasi fájdalmat,
- hányingert,
- hányást,
- hasmenést,
- halláskárosodást.
Azt még nem lehet megítélni, hogy a betegség lefolyása súlyosabb-e, mint az eddigi variánsok esetében.
Az indiai variánssal szemben korábban felmerültek aggályok, miszerint a vakcinák kevésbé nyújtanak védelmet ellene, azonban ezzel kapcsolatban egyelőre nem lehet biztosat mondani. Az Egyesült Államok Nemzeti Egészségügyi Intézete óvatos megnyugtató üzenetet adott ki: úgy tűnik, a vakcinák hatására megfelelő T-sejtes immunválasz alakul ki a variánsokkal szemben is. A vakcinák forgalmazói mindenesetre azon dolgoznak, hogy az új variánsok ellen is biztosan teljes védettséget nyújtó, továbbfejlesztett vakcinákat hozzanak létre minél hamarabb.
Fotó: pixabay.com