Ezért fontos kideríteni!

A kínai Vuhanból kiinduló koronavírus járvány már több, mint 30,000 megbetegedést okozott elsősorban Kínában, de megjelent a világ több országában is, és több, mint 700 halálos áldozatot követelt. Míg az ismert, hogy a járvány kiindulópontja Vuhan egyik húspiaca volt, és a vírus eredeti gazdaállata a denevér, azonban a kutatások még folynak annak felkutatására, milyen faj lehetett a denevér és az ember közötti gazdaállat.

Fotó: pixabay.com

Számos olyan fertőzést ismerünk, melyek esetén lehetséges az állatról emberre történő fertőződés, így történt ez a 2003-ban SARS megbetegedéseket okozó koronavírus esetén is, és a jelenleg járványt okozó vírus esetén is ez valószínűsíthető.

A gazdaállat kilétének egyértelmű bizonyítására a vuhani húspiacon árult összes fajból származó minta vizsgálatára volna szükség, tekintettel azonban arra, hogy a piacot a kínai hatóságok véglegesen bezárták, ennek kivitelezése szinte lehetetlen.

De miért is fontos, hogy azonosítsuk, melyik állatról indult ki a betegség emberre való terjedése?

Míg a jelenlegi járvány esetén már nincs segítségünkre ez az információ, azonban nagyon sokat jelenthet a jövőbeli fellángolások, járványok elkerülésére.

A 2003-ban kitört, szintén koronavírus okozta SARS járvány esetén is fontos lépés volt köztes gazdaállat azonosítása: akkor a denevérekről a cibetmacskák húsának fogyasztásán keresztül terjedt át a fertőzés az emberekre. A felfedezést követően a további megbetegedések elkerülése érdekében betiltották Kínában a cibetmacskák húsával való kereskedést és annak fogyasztását.

Nem csak a koronavírus okozta járványok alakultak ki vadon élő állatok húsának fogyasztása következtében: a 2013-16 között Nyugat-Afrikában pusztító ebola járvány esetén a vírus gazdaállatai a denevérek voltak, melyek húsának fogyasztása vezetett a megbetegedések emberre terjedéséhez.

A jelenlegi fertőzésekért felelős 2019-nCov vírus genetikai elemzését követően azt találták, hogy a vírus örökítőanyaga 96%-ban megegyezik egy, a denevérek által hordozott koronavírussal, azonban a denevérek által hordozott koronavírus feltételezhetőleg nem képes emberekben fertőzést okozni.

Ezt az elméletet követve tehát lennie kell egy úgynevezett köztes gazdának, amely állatfajban a vírus megszerezhette az emberre való terjedéshez szükséges eszközöket.

A South China Agricultural University kutatói több, mint 1,000 vadon élő állatból származó minta vizsgálatát követően úgy gondolják, megtalálták a hiányzó lánceszemet: a pangolin, vagyis tobzoska nevű, emlősök közé tartozó állatot.

A tobzoskák által hordozott koronavírus örökítőanyaga 99%-ban megegyezik az embereket is megbetegítő, jelenleg járványt okozó 2019-nCov vírus örökítőanyagával – ez azonban sajnos még nem tekinthető egyértelmű tudományos bizonyítéknak.

Mindezek tükrében a járványok kialakulásának megelőzésében fontos szerepe lenne annak, hogy szigorú korlátozásokat vezessünk be világszerte a vadon élő állatok húsának fogyasztása tekintetében, hiszen különböző, akár emberekre is veszélyt jelentő fertőzéseket hordozhatnak.

Míg tehát egyelőre nem tekinthető tudományosan bizonyított ténynek, azonban a kutatók eredményei alapján felmerül a gyanú, hogy a tobzoskák jelenthetik a hiányzó láncszemet a denevérek által hordozott, és az embereket is megbetegítő koronavírus-fertőzés között. Bár a gazdaállat kilétének bizonyítására további vizsgálatok szükségesek, az azonban egyértelműnek látszik, hogy szükség van a vadállatok húsának fogyasztását korlátozó intézkedések bevezetésére.

Forrás: https://medicalxpress.com/news/2020-02-pangolin-potential-link-coronavirus.html