Messze van még a vége!

A tavasz óta tartó COVID-19 járvány miatt már hosszú hónapok óta hol szigorúbb, hol enyhébb korlátozásokkal kell élnünk az életünket, mely ennyi idő után érthető módon mindannyiunk számára fárasztó. Sajnos azonban nem csak világszerte, de hazánkban is napi szinten rekord számú új fertőzöttet azonosítanak, így minden eddiginél fontosabb, hogy továbbra is odafigyeljünk az óvintézkedések betartására.

Tavasszal a legtöbben még nagy figyelmet fordítottunk a koronavírus elleni védekezésre – a gyakoribb kézmosás és kézfertőtlenítés, távolságtartás és maszkviselés mellett igyekeztünk csak szükséges esetben elhagyni otthonunkat, sőt, voltak akik napi szinten takarították otthonukat, és a boltban vásárolt árucikkeket is lefertőtlenítették otthon.

Ha követjük a híreket, tudhatjuk, hogy hazánkban jóval magasabb napi esetszámok vannak most, mint a járvány első hulláma alatt – minek köszönhető tehát, hogy kevésbé figyelünk oda már az óvintézkedésekre?

Ennek több oka is lehet, elsősorban a koronavírussal való fertőződés valószínűsége, valamint a betegség várható súlyossága az, ami befolyásolja hozzáállásunkat.

Bár hazánkban már 7 hónapja megjelent a COVID-19 járvány, a dokumentált fertőzöttek száma nem éri el a lakosság 1%-át, a legtöbb embernek tehát a közvetlen környezetében nincs fertőzött, mely kevésbé kézzelfoghatóvá teszi a betegséget – így könnyebb elhinni, hogy mi magunk védettek vagyunk a fertőződés ellen.

A koronavírus fertőzés halálozási aránya emellett jelenleg világszerte kb. 4%, mely nem tűnik soknak, így elsősorban a fiatal, egészséges szervezettel rendelkezők hajlamosak azt gondolni, az esetleges fertőződés esetén „könnyen megússzák” a betegséget.

Ezek az adatok azonban nem azt jelentik, hogy ne lenne járvány, vagy ne kellene komolyan venni a védekezést, hiszen jelenleg senki nincs biztonságban sem a fertőződés, sem a súlyos tünetek, szövődmények kialakulásával szemben.

Mindezek mellett viselkedésünket elsősorban az írott és íratlan szociális normák határozzák meg – tehát az, hogy más emberek hogyan viselkednek. Sokkal nagyobb valószínűséggel vesszük lazábban az óvintézkedéseket, ha másokon is azt látjuk, nem tartják az ajánlott távolságot, vagy éppen nem hordják rendesen a maszkot. Hozzájárulnak ehhez a kormányok által hozott döntések is: ha az éttermek, szórakozóhelyek nyitva maradhatnak, és bizonyos tömegrendezvények is megtartásra kerülhetnek, az a lakosság számára azt sugallja, nem kell olyan komolyan venni a védekezést.

Fontos azonban, hogy mindezek ellenére ne engedjünk a fáradtságnak és a hosszú ideje fennálló óvintézkedések okozta fásultságnak, hiszen most minél inkább sikerül kitartanunk és odafigyelnünk magunkra és egymásra, annál hamarabb sikerülhet meggátolni a COVID-19 járvány további terjedését, hogy minél hamarabb visszatérhessen életünk a korábban megszokott kerékvágásba.

Forrás: https://medicalxpress.com/news/2020-10-sick-covid-pandemic-fatigue.html

Fotó: pixabay.com