Sietni kell az oltásokkal!

Az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDPC) nemrégiben megjelent tájékoztatása szerint a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján az Európai Unió területén augusztus elejére a COVID-19 megbetegedések kb. 70%-át, augusztus végére 90%-át a delta (indiai) variáns fogja előidézni, melynek fertőzőképessége 40-60%-kal nagyobb, mint a brit (alfa) variánsé és nagyobb a kórházba kerülés kockázata is, főleg az idősebbek körében.

A jelenlegi modellszámítások azt mutatják, hogy a nyári hónapok során a járványügyi intézkedések bármilyen lazítása esetén a napi megbetegedések gyors és jelentős növekedése várható minden korcsoportban, és további intézkedések nélkül a 2020 őszének szintjét is elérheti.

Az ügynökség felhívta továbbá a figyelmet arra, hogy a kórházi kezelések és a halálesetek kockázatának csökkentése érdekében a lehető leghamarabb el kell érni a fokozottan veszélyeztetett csoportok (például az idősek és krónikus betegségben szenvedők) teljes körű beoltását. Ez azt jelenti, hogy a maximális védelem elérése érdekében a leginkább veszélyeztetett személyek, az első adag beadását követő lehető legrövidebb időn belül kapják meg a második oltóanyagadagot (ismétlő oltást) is.

Forrás:

https://www.ecdc.europa.eu/en/publications-data/threat-assessment-emergence-and-impact-sars-cov-2-delta-variant

Fotó: pixabay.com