Több koronavírus-fertőzött fiatalnál is észlelték ezt a betegséget.

A COVID-19 vírus elsősorban a tüdőt támadja kétoldali tüdőgyulladást, egyes esetekben súlyos légzési elégtelenséget okozva, azonban a fertőzöttek esetén egy másik, súlyos betegség, a stroke gyakoribb előfordulását is megfigyelték.

Koronavírus stroke koronavírus stroke testről és lélekről

Fotó: pixabay.com

A stroke, vagyis szélütés az agyi erek vérrög általi elzáródását jelenti, mely a keringés nélkül maradt agyterület nagysága és elhelyezkedése függvényében az okozhat sok esetben súlyos, akár maradandó neurológiai tüneteket.

A new yorki Mount Sinai Beth Israel Hospital idegsebész szakorvosa, Dr. Thomas Oxley és munkatársai által kiadott közlemény szerint a COVID-19 fertőzésben szenvedő betegek között magasabb arányban figyelték meg stroke kialakulását, elsősorban fiatal, társbetegségekkel nem rendelkező betegek esetén. Az április 29-én a New England Journal of Medicine folyóiratban megjelenő tanulmányukban 5 fiatal, stroke-on átesett COVID-19 fertőzött esetét fogják bemutatni.

A new yorki orvosok megfigyelései nem egyedülállóak: a járvány kiindulópontjának számító Wuhan tartomány egyik kórházában is megfigyelték a koronavírus fertőzöttek között a stroke gyakoribb előfordulását, szintén fiatal, egészséges fertőzötteknél, holland orvosok pedig 31%-os növekedést figyeltek meg vérrögképződéses szövődmények tekintetében 184 COVID-19 tüdőgyulladás miatt intenzív terápiában részesülő beteg esetén.

Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy mi áll COVID-19 fertőzöttek esetén a vérrögök kialakulásának hátterében, ennek megértésére további vizsgálatok lesznek szükségesek. Ha az erekben gyulladás alakul ki, növekszik a vérrög kialakulásának kockázata – ez alakulhat ki abban az esetben, ha a vírus közvetlenül az érfalakat is támadja. Vérrögök alakulhatnak ki azonban az immunrendszerünk fertőzésre adott válaszreakciója következtében is, ekkor a szervezet a vírus elleni küzdelemben károsíthatja a saját szervezetünket is.

Bármelyik is legyen a kiváltó ok, a megfigyelések alapján úgy tűnik, COVID-19 fertőzés esetén a stroke egyik legsúlyosabb formája, úgynevezett nagyér elzáródás jön létre: ekkor az agyat ellátó legnagyobb artériákban alakul ki a vérrög, elzárva a vér útját az ellátott agyterületek felé.

További problémát jelent, hogy a tanulmányban részletezett esetekben a COVID-19 fertőzés vagy semmilyen, vagy csak nagyon enyhe tüneteket okozott, így a betegeket otthonukban érte a stroke, és az öt beteg közül ketten a fertőzéstől való félelem miatt csak késve hívtak segítséget.

A tanulmányban bemutatott öt, stroke-on átesett COVID-19 fertőzött beteg életkorai 33, 37, 39, 44 és 49 év voltak. Egy beteg elhunyt, kettőt továbbra is kórházban ápolnak, egy beteget áthelyeztek rehabilitációs intézménybe, és egy beteget otthonába bocsátottak. Mindannyiuknak neurológiai maradványtünetei vannak, beszélni jelenleg csak a 33 éves beteg tud.

A későbbi maradványtünetek elkerülése érdekében éppen ezért nagyon fontos, hogy ha valaki stroke tüneteit észleli, haladéktalanul hívjon mentőt a járványügyi helyzetre való tekintet nélkül! A stroke leggyakoribb tünetei: beszédnehezítettség, féloldali végtaggyengeség, zsibbadás, arc aszimmetria, zavartság. Stroke esetén legkésőbb 4,5 órán belül meg kell kezdeni a vérrög feloldását, vagy 24 órán belül a vérrög eltávolítását kell végezni.

Úgy tűnik tehát, hogy a koronavírus nem csak az idős, társbetegségekkel élő korosztályt veszélyezteti, hanem az egészséges fiatalokra is veszélyt jelenthet. Bár a tanulmányban bemutatott esetszám alacsonynak tűnik, fontos kiemelni, hogy a stroke kialakulása fiatal életkorban, társbetegségek nélkül nagyon ritka.

Kiemelten fontos tehát, hogy a COVID-19 fertőzés elkerülése érdekében betartsuk a higiéniás előírásokat, csak akkor menjünk el otthonról, ha nagyon muszáj, tartsunk legalább 2 méter távolságot egymástól, és vigyázzunk magunkra és egymásra is, és ha szükségünk van rá, most se habozzunk segítséget hívni!

Forrás: https://www.washingtonpost.com/health/2020/04/24/strokes-coronavirus-young-patients/