Erről a népszerű szépségápolásról derült ki, hogy mellrákot okoz
Környezetünkben számtalan olyan kémiai anyag van, melyek bizonyítottan vagy valószínűsíthetően összefüggésbe hozhatóak bizonyos daganatok kialakulásával. A tumoros megbetegedések, köztük az emlődaganatok kialakulását előidéző, vagy azokra hajlamosító tényezők felderítésének érdekében jelentős számú kutatás folyik, melyeknek köszönhetően a napokban egy újabb, emlőrák kialakulásával összefüggésbe hozható tényezőre derült fény: a hajfestésre.
Fotó: pixabay.com
Az Amerikai Egyesült Államok Nemzeti Egészségügyi Intézetének kutatói által az International Journal of Cancer című tudományos folyóiratban megjelentetett tanulmányának eredményei alapján a tartós hajfesték, valamint a tartós hajegyenesítő készítmények használata növeli mellrák a kialakulásának kockázatát.
A Sister Study elnevezésű kutatásban összesen 46,709 nő vett részt, akiket a vizsgálatba lépéskor többek között az elmúlt 12 hónap hajfestési és hajegyenesítési szokásairól is kikérdeztek. A részt vevők egészségi állapotát közel 10 év távlatában ismét felmérték a kutatók, ez idő alatt a résztvevők között 2,794 nő esetében diagnosztizáltak mellrákot.
A kutatók végül azt az eredményt találták, hogy a maradandó hajfestéket használó hölgyek körében 9%-al növekedett a mellrák kialakulásának kockázata azokhoz a nőkhöz képest, akik nem festetik a hajukat. A kutatók azt is megfigyelték, hogy a rendszeresen (5-8 hetente) hajfestésen áteső afroamerikai nők körében 60%-al, míg a fehér nők körében 8%-al emelkedik a mellrák kialakulásának kockázata.
Nem csak a hajfesték, de a kémiai hajegyenesítő készítmények esetén is hasonló tendenciát figyeltek meg: a rendszeresen (5-8 hetente) hajegyenesítő kezelésben részesülő nők körében 30%-al emelkedik a mellrák kialakulásának kockázata.
Az ideiglenes hajfestékek és hajszínezők, valamint az ideiglenes hajformázó készítmények esetén nem sikerül hasonló összefüggést találni, így az eredmények csak a maradandó hajfestékre, valamint hajegyenesítő kezelésekre vonatkoznak.
Vajon akkor abba kellene-e hagyniuk a nőknek egyszer s mindenkorra a hajfestést, valamint a kémiai hajegyenesítést?
A tanulmány egyik társszerzője, Dr. Dale Sandler, Ph.D elmondása szerint számtalan olyan tényezőnek vagyunk kitéve, melyek növelhetik mellrák kialakulásának kockázatát, azonban mindezidáig nem találtak egy olyan külső tényezőt sem, mely egymagában befolyásolná az egyes nők betegségkockázatát. Bár még korai volna egyértelmű ajánlásokat tenni a hajfestéssel kapcsolatban, azonban ezen készítmények kerülése is hozzájárulhat nők esetén a mellrák rizikó csökkentéséhez.
Míg tehát egyértelmű ajánlást egy kutatás eredményei alapján nem lehet felállítani, annyi biztos, hogy amennyiben lehetséges, érdemes kerülni a maradandó hajfestékek és hajegyenesítő készítmények használatát, hiszen meglehet, hogy ezzel csökkenteni tudjuk a minket érő, mellrák kockázatot növelő tényezők számát.
Forrás: https://medicalxpress.com/news/2019-12-permanent-hair-dye-straighteners-breast.html
Carolyn E. Eberle et al.: Hair dye and chemical straightener use and breast cancer risk in a large US population of black and white women, International Journal of Cancer (2019). DOI: 10.1002/ijc.32738