Mindannyian átéltük már, milyen az, ha nem sikerül átaludni az éjszakát – a szerencsésebbek csak ritkán, sokan azonban stressz, munka, vagy alvászavarok miatt rendszeresen alszanak az ajánlott napi 7-8 óránál kevesebbet. A kialvatlanság már rövid távon is többek között koncentrációs problémákat, rossz hangulatot, idegességet, fejfájást okozhat, hosszú távon azonban egészségügyi problémákhoz, köztük szív-és érrendszeri megbetegedésekhez vezethet.

Bár az elégtelen mennyiségű és minőségű alvás és a szív-érrendszeri megbetegedések kapcsolata régóta ismert, az ennek hátterében álló okokról mindeddig keveset tudtunk. Ezt azonban a University of Arizona kutatói által a napokban a Psychosomatic Medicine című tudományos folyóiratban megjelentettet tanulmány eredményei megváltoztathatják. A kutatás eredménye szerint az álmatlansággal töltött éjszaka utáni napon megemelkedik a vérnyomás, a magas vérnyomás pedig a szívbetegségek kialakulásának egyik legerősebb kockázati tényezője.

A kevés, vagy rossz minőségű alvás már az átalvatlan éjszaka során is magasabb vérnyomást eredményez, míg másnap elsősorban a szisztolés vérnyomásérték emelkedik, vagyis a „per” előtti szám. Ennek pontos oka még nem ismert, de a jelenség azonosítása mindenképpen közelebb visz minket annak megértéséhez, miképpen befolyásolja az alvás szívünk egészségét.

Mivel a szív- és érrendszeri betegségek a világ legtöbb országában a vezető halálokok közé tartoznak, ezért fontos, hogy mindent megtegyünk ezek megelőzésére. Az alvási szokásaink rendezésével sokat tehetünk egészségünk megőrzéséért, de hogyan is tehetjük ezt meg?

Első lépésként elég egyszerű változtatásokat tenni: igyekezzünk ugyanabban az időben lefeküdni minden nap, ügyeljünk a megfelelő sötétítésre, ne tanuljunk és dolgozzunk ott, ahol aludni szoktunk, ne együnk, igyunk közvetlenül lefekvés előtt, és lényegében igyekezzünk alvás közben eltávolítani minden olyan tényezőt, mely zavarhatja álmainkat – a telefont, laptopot, és egyéb elektromos eszközöket is beleértve! Azok esetében, akik krónikus álmatlanságban, alvászavarokban szenvednek, érdemes szakszerű segítséget keresni: pszichológus, vagy pszichiáter által végzett kognitív viselkedésterápiával ezek az állapotok általában kezelhetőek.

A rendszeres, pihentető alvást tehát nem csak másnap fogja megköszönni szervezetünk, hanem akár hosszú távon is megelőzhetjük elegendő alvás által bizonyos betegségek, elsősorban szív- és érrendszeri betegségek kialakulását.

Forrás: https://medicalxpress.com/news/2019-06-sleepless-nights-linked-high-blood.html

Fotó: pixabay.com