Széles körben ismert tény, hogy a nagy mennyiségű cukorfogyasztás igen ártalmas egészségünkre, hiszen nem csak elhízáshoz, hanem számtalan egyéb egészségügyi problémához vezethet. Éppen ezért sokan használnak különböző édesítőszereket a cukor helyettesítésére, és számos késztermék is manapság már édesítőszereket tartalmaz cukor helyett az egészség jegyében.

De vajon valóban egészségesebb-e, ha mesterséges édesítőszerekkel helyettesítjük a cukrot?

Számtalan tanulmány, kutatás foglalkozott és foglalkozik jelenleg is a témával, az eredményeket pedig a mesterséges édesítőszerek egészségesebb voltával kapcsolatban közel sem mondhatnánk meggyőzőnek, sokkal inkább ellentmondásosnak. Fontos azonban foglalkoznunk a témával, hiszen emberek milliói fogyasztanak különböző édesítőszereket és ezeket tartalmazó élelmiszereket egészségük megőrzésének reményében.

Az édesítőszerek egészségünkre gyakorolt hatását, ezen belül a daganatos megbetegedések kialakulásával való összefüggésüket vizsgálták a Francia Állami Egészségügyi és Orvosi Kutatási Intézet, valamint a párizsi Sorbonne Egyetem kutatói tanulmányukban, mely nemrég jelent meg a PLOS Medicine című tudományos folyóiratban.

Az édesítőszerek feltételezett rákkeltő hatását a kutatók a NutriNet-Santé elnevezésű vizsgálat keretében vizsgálták, melyben 102,865 francia felnőtt vett részt. Az online zajló kutatás 2009-ben indult, a résztvevők pedig önkéntes alapon osztották meg az egészségügyi adataikra, szociodemográfiai helyzetükre, étkezésükre és életmódjukra vonatkozó adatokat. Az utólagos nyomonkövetés során a kutatók rákérdeztek a vizsgálat kezdete óta esetlegesen diagnosztizált daganatos megbetegedésekre is.

A kutatók megvizsgálták a résztvevők mesterséges édesítőszer-bevitelére vonatkozó adatokat, majd összevetették a később diagnosztizált daganatos megbetegedésekkel annak érdekében, hogy megvizsgálják a mesterséges édesítőszerek esetleges rákkeltő hatását. Az adatelemzés során figyelembe vették a résztvevők életkorát, nemét, BMI-jét, fizikai aktivitásuk mértékét, magasságukat, a vizsgálat során történt súlygyarapodást, a családban előforduló daganatos megbetegedéseket, valamint azt, hogy mennyi kalóriát, sót, alkoholt, telített zsírsavat, rostot, cukrot, teljes kiőrlésű élelmiszert és tejterméket fogyasztottak.

A vizsgálat eredményei azt mutatták, hogy azon résztvevők esetén, akik nagyobb mennyiségű mesterséges édesítőszert fogyasztottak (elsősorban aszpartámot és aceszulfám-K-t), magasabb volt a daganatos megbetegedések kialakulásának kockázata, főleg az emlődaganat és az elhízással összefüggésbe hozható daganatok száma.

Bár a kutatók kiemelik, hogy eredményeik igazolására további vizsgálatok szükségesek, mivel önbevallásos vizsgálat révén megeshet, hogy nem teljesen pontosak az adatok, a nagy mintaszámra való tekintettel viszonylag biztonságosan kijelenthetjük, hogy a mesterséges édesítőszerek nem, hogy nem egészségesebbek, de sokkal inkább károsak az egészségünkre nézve.

A kutatás tanulságaként elmondhatjuk, hogy az egészségesebb étkezéshez vezető út semmiképpen nem a mesterséges édesítőszerek fogyasztásán keresztül vezet. Mindazonáltal ez nem mond ellent annak a ténynek, hogy a túlzott cukorfogyasztás igen rossz hatással lehet egészségünkre: egészségünk megőrzésére azonban nem édesítőszerek használata, hanem a cukorfogyasztás csökkentése a megfelelő mód.

Forrás: https://medicalxpress.com/news/2022-03-artificial-sweeteners-safe-sugar-alternatives.html

Fotó: pixabay.com