Manapság már sok olyan tényező ismert, melyek a terhesség során károsan hatnak a magzat fejlődésére, és a folyamatosan zajló vizsgálatoknak köszönhetően egyre több ilyen hatásra derül fény. Az elmúlt napokban egy igen meglepő tényező került azonosításra, mely a terhesség első néhány hónapja alatt káros hatással lehet: a költözés.
Fotó: pixabay.com
Julia C. Bond és munkatársai a Journal of Epidemiology & Community Health című folyóiratban jelentették meg az érdekes összefüggésről szóló tanulmányt. Vizsgálatuk során nagy számú születés adatait dolgozták fel, és ennek során azt vizsgálták, hogy a terhesség első trimeszterében, vagyis az első három hónapjában történő költözés hatással van-e a magára a terhességre, valamint a magzat születéskori fejlettségére.
Kutatásuk során azt találták, hogy azon várandósok esetén, akik az első három hónap során költöztek, gyakrabban fordult elő koraszülés, valamint a megszületett gyermeknél a vártnál alacsonyabb születési súly, mint azon várandósoknál, akik vagy nem költöztek, vagy a második, vagy harmadik trimeszter során változtattak lakóhelyet.
A költözés mellett azoknál az anyáknál, akik között gyakrabban fordult elő koraszülés és a vártnál alacsonyabb születési súly, egyéb rizikótényezők is nagyobb arányban fordultak elő. Gyakoribb volt körükben a dohányzás, alacsony jövedelem, alacsonyabb iskolázottság, rosszabb szociális körülmények és szülői háttér, első terhesség, gyakrabban voltak egyedülállóak, valamint átlagosan fiatalabbak is voltak az első trimeszterben lakóhelyet nem váltó várandósokhoz képest. Míg ezek a tényezők önmagukban is hozzájárulhatnak koraszülés, vagy alacsony születési súly létrejöttéhez, azonban a vizsgálati eredmények azt mutatták, hogy ezen tényezők kizárásával, önmagában is növeli a koraszülés és a vártnál alacsonyabb születési súly kockázatát a lakóhely változtatása az első trimeszterben.
A jelenség hátterében álló okokat egyelőre nem tudjuk biztosan, azonban felmerültek lehetséges magyarázatok. Azt már korábban is tudtuk, hogy a nagyfokú stressz a terhesség alatt komolyan befolyásolhatja a magzat egészséges fejlődését, főleg a terhesség korai szakaszában, így egyik lehetséges magyarázat a lakóhelyváltoztatás okozta anyai stressz, vagy éppen egy lelkileg megterhelő helyzet, mely a költözés hátterében áll. A költözködés során a várandósra háruló fizikai megterhelés is lehet kockázati tényező. Költözés esetén továbbá zavart szenvedhet a terhes addigi támogató közege, sokszor a lakóhelyváltás miatt a terhesgondozás nem megfelelő hatékonysággal zajlik, valamint a költözés hátterében álló esetleges financiális okok miatt alacsonyabb szociális körülmények közé kerülhet a várandós.
A jelenlegi kutatási eredmények a terhesség első három hónapjában történő költözésre vonatkoztak, a második, valamint harmadik trimeszteri lakóhelyváltás és a koraszülés, alacsony születési súly között egyelőre nem találtak összefüggést. Azonban a terhességek változó hossza, valamint a koraszülések miatt egyértelmű következtetés az ebben az időszakban történő költözések hatásáról nem vonható le, ennek megítélésére további vizsgálatokra lesz szükség.
Következtetésképpen, terhesség, főleg koraterhesség alatt amennyiben lehetséges, érdemes kerülni minden olyan szituációt, mely a várandós számára stresszforrást jelent. Legyen szó akár magáról a költözésről, akár egyéb, fizikailag vagy lelkileg megterhelő helyzetről, a magzat egészséges fejlődésének érdekében amennyiben megoldható, minél hamarabb meg kell szűntetni a várandóst érő stresszforrásokat.
Forrás: Julia C. Bond, Amanda L. Mancenido, Divya M. Patil, Seth S. Rowley, Jack Goldberg, Alyson J. Littman: Author affiliationsResidence change during the first trimester of pregnancy and adverse birth outcomes. Journal of Epidemiology & Community Health, http://dx.doi.org/10.1136/jech-2018-211937