Világszerte növekszik a kanyarós megbetegedések száma

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és az amerikai Járványmegelőzési és Járványvédelmi Központ (CDC) által a napokban nyilvánosságra hozott adatok szerint 2018-ban mintegy 140,000 halálos áldozatot követeltek a világszerte kitört kanyaró járványok.

Fotó: pixabay.com

A kanyaró egy vírus által okozott megbetegedés, melynek megelőzésére kb. 50 éve áll rendelkezésünkre védőoltás. Az MMR vakcinát, mely a kanyaró mellett a rubeola és a morbilli ellen is védetté tesz bennünket, a magyar oltási rendnek megfelelően minden gyermek kötelezően megkapja 15 hónapos, majd emlékeztető oltás formájában 11 éves (6. osztályos) korban. Az első oltás után a betegséggel szemben 95%-os, míg az emlékeztető oltás után 99%-os védelem alakul ki.

A védőoltásnak köszönhetően a kanyarójárványok, és a betegség okozta halálozás a vakcina bevezetése óta jelentősen csökkent, azonban az utóbbi években világszerte ismét egyre emelkedik a kanyarós megbetegedések, és a következményes halálesetek száma.

A WHO és a CDC számításai szerint 2018-ban világszerte közel 10 millió kanyarós megbetegedés történt, és 140,000 halálos áldozatot követeltek a kanyarójárványok. Míg a bejelentett kanyarós megbetegedések száma 2018-ban 353,256 volt, addig az idei évben november közepéig 413,000 új megbetegedést jelentettek be világszerte, valamint 250,000 megbetegedést csak a Kongói Demokratikus Köztársaságban – így a bejelentett kanyarós megbetegedések száma már most mintegy háromszorosa a tavalyi állapotnak.

A kanyaró halálos áldozatait elsősorban az 5 év alatti gyermekek körében szedi. Az újszülöttek és fiatal gyermekek vannak leginkább kitéve a megbetegedés veszélyeinek és akár igen súlyos szövődményeinek, többek között tüdőgyulladásnak és agyhártyagyulladásnak, valamint a betegség túlélése esetén élethosszig tartó következményeknek, mint az agykárosodás, látás- vagy hallásvesztés.

Az elmúlt időszakban megjelent tudományos eredmények szerint a kanyaró hosszabb távon is kiható problémákat okozhat: a vírus károsíthatja az immunrendszerünk emlékezőképességét a megbetegedést követően hónapokig, de akár évekig is. Ennek követeztében a betegséget túlélők ebben az időszakban könnyebben elkaphatnak más, akár életveszélyes szövődményekkel járó betegségeket, mint például az influenza, vagy akár súlyos hasmenéssel járó fertőzések.

A kanyarójárványok jelenleg is elsősorban a fejlődő országokban jelentenek problémát, ahol a védőoltás elérhetősége korlátozott, így a betegség elleni védettség is alacsonyabb szintű, valamint az egészségügyi ellátó rendszer is rosszabb minőségű. A kanyarójárványok által leginkább sújtott országok a Kongói Demokratikus Köztársaság, Libéria, Madagaszkár, Szomália és Ukrajna – ezek az országok felelnek a világszintű kanyarós megbetegedések feléért.

A kanyarójárványok azonban nem csak a fejlődő országokat érintik, hanem egyes fejlett országokat is: az Amerikai Egyesült Államok az elmúlt 25 év legmagasabb megbetegedési számát jelentette be idén, de néhány európai ország – Albánia, Csehország, Görögország és Nagy-Britannia – is elvesztette a kanyaró eliminációs státuszát 2018-ban az országokban kitört járványokat követően.

Súlyos kanyarójárvánnyal küzdenek jelenleg is Szamoán, ahol a megbetegedések száma mostanra elérte a 3,880-at, a halálos áldozatok száma pedig a 65-öt, akik közül 54 áldozat 4 év alatti gyermek volt.

A fejlett országokban kitörő kanyarójárványok elsősorban a világszerte egyre nagyobb teret hódító oltásellenes mozgalomnak köszönhetőek. Ahhoz, hogy megelőzzük a kanyarójárványok kialakulását, a világ népességének 95%-os oltottságára van szükség a vakcina kétszeri beadásával, ezt azonban nem sikerült mindezidáig elérni. Ez a mértékű oltottság szükséges az úgynevezett „nyáj immunitás” kialakításához is, mellyel azokat az embereket tudjuk megvédeni a betegséggel történő megfertőződéstől, akik valamiért nem kaphatják meg a védőoltást – többek között a 15 hónapnál fiatalabb gyermekeket, és súlyos betegségekben szenvedőket.

Hazánkban a kötelező védőoltásoknak köszönhető magas átoltottság miatt szerencsére az utóbbi évtizedekben nem alakult ki kanyarójárvány, azonban mindannyiunk közös érdeke, hogy a kanyaró elleni védőoltás világszerte mindenki számára elérhető, sőt, kötelezően beadandó legyen, hiszen a népesség 95%-os átoltottsága révén tudjuk csak megszűntetni a kanyarójárványokat, és a megbetegedés okozta haláleseteket egyszer s mindenkorra.

Éppen ezért nagyon fontos a védőoltások fejlődő országokba történő eljuttatása mellett a fejlett országokban terjedő oltásellenesség visszaszorítása a népesség megfelelő informálása, valamint a hazánkéhoz hasonló oltási rendek széleskörű bevezetése révén.

Forrás: https://www.who.int/news-room/detail/05-12-2019-more-than-140-000-die-from-measles-as-cases-surge-worldwide