Újabb rizikófaktort azonosítottak, mely hajlamosíthat vastagbélrák kialakulására

A vastagbélrák világszerte komoly egészségügyi problémát jelent, hazánkban is kb. 9000 új megbetegedést diagnosztizálnak évente, és 5-6000 honfitársunk veszíti életét a betegség következtében. Éppen ezért fontos, hogy tudjuk, hogyan előzhetjük meg kialakulását – ehhez segíthetnek hozzá a legújabb megfigyelések is.

Egy amerikai vizsgálat eredményei alapján újabb rizikófaktort azonosítottak, mely hajlamosíthat vastagbéldaganat kialakulására: megfigyeléseik alapján azok esetén, akik fiatal korukban naponta legalább 2-3 pohár cukros üdítőitalt fogyasztottak, esetükben nagyobb valószínűséggel alakult ki vastagbéldaganat 50 éves koruk előtt.

Egy 1989-ben, 25-42 év közötti amerikai ápolónők bevonásával indított vizsgálat során összegyűjtötték a résztvevők étkezési és életmódbeli szokásait az évek során, majd később a részt vevők közül 41,272 nő adott információt arról, hogy 13-18 éves koruk között hogyan táplálkoztak.

Az étkezés mellett a résztvevőktől egyéb információkat is gyűjtöttek, mint az életmódbeli szokásaik, családban előfordult-e vastagbéldaganat, illetve a szedett fájdalomcsillapító gyógyszerek, vitaminkészítmények.

A 24 éves megfigyelés alatt a résztvevők közül 109 főnél diagnosztizáltak vastagbéldaganatot.

Az életmódbeli faktorok vizsgálata során arra az eredményre jutottak, hogy 13-18 éves kor között minden naponta elfogyasztott pohár cukros üdítőitallal 32%-kal nő annak az esélye, hogy korai életkorban, tehát 50 éves kor előtt vastagbéldaganat alakuljon ki.

A kutatók továbbá azt is megfigyelték, hogy ha a cukros üdítőitalt ugyanolyan mennyiségű teljes vagy csökkentett zsírtartalmú tejjel helyettesítünk, az 35-36%-kal csökkenti a vastagbélrák kockázatának kialakulását.

Bár a cukros üdítőitalok rendszeres fogyasztása minden életkorban egészségtelen, látható, hogy ez a fiatalabb életkorban különösen igaz. A serdülők, fiatalok szervezetében az éretlen, még növekedésben lévő szervek különösen érzékenyek a káros anyagokra, melyek akár daganatok kialakulását is eredményezhetik, így kifejezetten fontos, hogy fiatalkorban nagy hangsúlyt fektessünk az egészséges táplálkozásra és életmódra.

Forrás: https://www.medicalnewstoday.com/articles/sugary-drinks-may-double-bowel-cancer-risk-in-women-under-50

Fotó: pixabay.com