A koronavírussal kapcsolatban már talán mindenki számára ismert, hogy elsősorban a levegő útján terjed, kisebb mértékben pedig a tárgyak felületén keresztül. De vajon vannak-e olyan helyek, szituációk amikor nagyobb az esélye a koronavírussal történő fertőződésnek, és ha igen, melyek ezek?
Egy nemrég megjelent kutatás arra a kérdésre kereste a választ, hogy mely helyzetekben van a legnagyobb esélyünk arra, hogy elkapjuk a COVID-19 fertőzést, és ezt az esélyt szerették volna számszerűsíteni is. A kutatók ezért tanulmányozni kezdték a fertőző gócok kitörésének helyszíneit, valamint az ún. „szuperterjesztő” eseményeket, majd a vírus fertőzőképességét növelő és csökkentő tényezők figyelembevételével kidolgoztak egy matematikai modellt a fertőződés százalékos esélyének kiszámítására.
Bár az így kiszámított százalékos esély nem minden esetben egy tökéletesen pontos szám, azonban segítségünkre lehet néhány igen fontos kérdés megválaszolásában, például melyik eseményeken van a legnagyobb, vagy éppen legkisebb esélye annak, hogy elkapjuk a koronavírust, és mégis mennyire valószínű az egyes esetekben az a „valószínű”?
A kutatók által bemutatott egyik példa a zsúfolt moziterem. Abban az esetben, ha a teremben nagyrészt maszk nélküli nézők ülnek, és nem túl jó a terem szellőzése, akkor 14% esélyünk van arra, hogy elkapjuk a COVID-19 fertőzést – ez azonban csak abban az esetben igaz, ha film előtt és alatt minden néző teljes csendben marad.
Ha a nézők a film közben beszélgetnek, ezzel potenciálisan vírusrészecskéket juttatva a levegőbe, a fertőzés esélye máris 54%-ra emelkedik.
Ha azonban azt feltételezzük, hogy minden néző maszkot visel a film teljes hossza alatt, akkor beszélgetés nélkül a fertőződés esélye 5,3%-ra csökken, ha pedig a maszkot megfelelően hordva beszélgetnek a film alatt, 24% a fertőződés esélye.
A fertőződés esélyét tehát számos tényező befolyásolhatja, többek között hány ember tartózkodik a teremben, mekkora a terem mérete, milyen a szellőzése, és mennyi időt töltenek el az emberek egy légtérben. Mivel a koronavírus elsősorban a levegőn keresztül terjed, fontos, hogy milyen cselekvést végeznek az emberek: legkevésbé a csendes tevékenységet végzők fertőznek, míg a beszéd esetén már nő a fertőzés veszélye, a legnagyobb veszélynek pedig erőteljes edzés, valamint éneklés és kiabálás esetén vagyunk kitéve.
A leghatásosabb módja a COVID-19 fertőzés megszerzésének a zsúfolt, rosszul szellőztetett teremben végzett erőteljes edzés: ekkor 99% esélyünk van rá, hogy megfertőződjünk. Egy rosszul szellőző edzőteremben rövid időt eltöltve is már 67% esélyünk van a fertőződésre, míg jó szellőzés esetén ez 17%-ra csökken.
Mindezek alapján nem meglepő, hogy a legkisebb esélyünk a COVID-19 fertőzésben való megbetegedésre szabad levegőn, nagy, nyílt tereken van, főleg, ha olyan tevékenységet végzünk, amit csendben is lehet.
A tanulmány alapján tehát következtetésként leszűrhetjük, hogy a legnagyobb veszélyt a zárt, rosszul szellőző terek jelentik, azonban számos olyan tényező van, mely kedvezően befolyásolhatja a fertőződési esélyeinket. Ilyenek például a szellőztetés, maszkhordás vagy a megfelelő távolságtartás, de a COVID-19 elleni védőoltásról sem szabad megfeledkeznünk, hiszen a megfelelő védelem csökkenti mind a fertőződés, mind a súlyos betegség kialakulásának lehetőségét.
Forrás: https://medicalxpress.com/news/2022-01-covid-highlights-high.html
Fotó: pixabay.com