Mint ismeretes korábban több egészségügyi dolgozó is alkotmányi jogi panasszal élt az egészségügyi dolgozók kötelező védőoltását előíró kormányrendelet ellen, melynek értelmében nem dolgozhatnak azok az egészségügyi dolgozók az egészségügyben, akik nem oltatták be magukat.

Az indítványozók szerint a kötelező védőoltásról szóló kormányrendelet sérti az egészségügyi önrendelkezési jogot, és a hátrányos megkülönböztetés tilalmába is ütközik.

Az alkotmánybíróság pénteken meghozott határozata szerint az indítványokat elutasították és a kormányrendelet NEM sérti az egészségügyi önrendelkezési jogot, és a hátrányos megkülönböztetés tilalmába sem ütközik, mivel a vonatkozó kormányrendelet az egészségügyi ellátórendszer folyamatos működését, a betegellátás biztonságát és a betegek élethez és egészséghez való jogának érvényesülését szolgálja.

Ez tehát azt jelenti, hogy MINDEN olyan egészségügyi dolgozónak be kell oltatnia magát a koronavírus elleni vakcinával, aki az egészségügyben szeretne dolgozni, kivéve, ha orvosi igazolása van arról, hogy nem kaphat oltást.

Ez egy precedens értékű határozat. Vajon mely munkakörökben lesz még kötelező a védőoltás?!

Fotó: pixabay.com