Milyen maszkot érdemes viselni?

A továbbra is világszerte tomboló COVID-19 járvány alatt az arcmaszkok már mindennapjaink részévé váltak, hiszen hazánkban is kötelező a maszkhordás a közösségi közlekedés során, valamint közösségi helyeken. Az egészségügyben alkalmazott maszkokon túl azonban a lakosság körében inkább a házilag készített maszkok terjedtek el, melyek esetén újra és újra felmerül a kérdés: biztosítanak-e a sebészi maszkhoz hasonló, megfelelő védelmet?

Ahogy egyre hosszabb ideje élünk együtt a COVID-19 járvánnyal, egyre több olyan tanulmány lát napvilágot, mely a maszkviselés hatékonyságával foglalkozik, ezek közül pedig egyre több kutatás foglalkozik a házilag készített maszkok hatékonyságával.

Az Extreme Mechanics Letters című folyóiratban nemrég megjelent tanulmányban azt vizsgálták a szerzők, hogy a különböző, házi maszkok készítéséhez használt textilek közül melyik, milyen hatékonysággal képes védelmet nyújtani a cseppfertőzés ellen.

A cseppfertőzéssel terjedő kórokozók elsősorban kétféle módon terjednek: egyrészt a levegőben, apró folyadékcseppekben, melyet aeroszolnak nevezünk, másrészt pedig nagyobb folyadékcseppekkel, melyek méretükből adódóan több vírust tartalmaznak, azonban sokkal kisebb távot tudnak megtenni a levegőben.

A tanulmány során elsősorban az utóbbi terjedési módot vizsgálták, tehát azt, hogy a különböző anyagok mennyire hatékonyan védenek a nagyobb, vírust tartalmazó cseppek ellen, valamint azt is figyelembe vették, milyen a maszkok légáteresztő képessége.

A vizsgált textíliák között többek között jelen volt az új és használt pólóanyag, használt trikó, ágynemű huzat, pamut és a konyharuha is.

A vizsgálat során egy speciálisan erre kifejlesztett berendezés segítségével apró, fluoreszkáló anyagot tartalmazó vízcseppeket juttattak a házi maszkok felszínére, olyan módon, hogy az leutánozta a beszéd, köhögés során keletkező folyadékcseppek útját. A kísérletet sebészi maszkkal is elvégezték, majd összehasonlították az eredményeket a sebészi és házi maszkok esetén.

A tanulmány eredményei azt mutatták, hogy a legtöbb vizsgált textil a sebészi maszkhoz hasonlóan megfelelő védelmet jelent a nagyobb cseppek ellen, de a könnyebb légáteresztő képességű textíliák, például a pólóanyag esetén 2 vagy 3 rétegre van szükség a megfelelő védelem kialakításához.

Míg tehát a nagyobb cseppek esetén a sebészi maszkhoz hasonló fokú védelmet nyújtanak a textil maszkok is, meg kell jegyeznünk, hogy nem nyújtanak teljeskörű védelmet a fertőződés ellen, hiszen a maszkhordással elsősorban nem magunkat, hanem környezetünket védjük a fertőződés ellen. A maszk készítése és viselése során is be kell tartanunk annak szabályait, valamint oda kell figyelnünk a megfelelő higiéniára és távolságtartásra is, hiszen az óvintézkedések együttes betartásával tudjuk leginkább megállítani a vírus terjedését.

A házilag készített maszkok tehát a maszkviselés szabályainak betartása mellett megfelelő alternatívái a sebészi maszknak, sőt, újrahasznosíthatóságukból adódva kisebb terhet jelentenek a környezetre nézve is. Mindemellett abban az esetben, ha a lakosság elsősorban textil maszkot használ, az egészségügyi alkalmazásra szánt maszkok megmaradnak a szakembereknek, mely fontos, hiszen a járvány időszaka alatt a védőfelszerelések világszerte korlátozottan állnak rendelkezésre.

Forrás: Onur Aydin, Bashar Emon, Shyuan Cheng, Liu Hong, Leonardo P. Chamorro, M. Taher A. Saif: Performance of fabrics for home-made masks against the spread of COVID-19 through droplets: A quantitative mechanistic study. Extreme Mechanics Letters, Volume 40, October 2020, 100924. https://doi.org/10.1016/j.eml.2020.100924

Fotó: pixabay.com